|
2010. 01. 21. 17:43 |
|
Az „Út a munkához” programmal 2008 végén, a demokratikus
jogállam huszadik évében Magyarországon törvénybe foglaltatott a kettős
állampolgáriság: első- és másodrendű polgárokra osztották a szegényeket.
A programja és retorikája szerint szociálisan elkötelezett
MSZP-kormány égisze alatt bevezetett törvény az elvileg egyenlő
állampolgárok egy jól körülhatárolható csoportját megfosztotta jogai
egy részének gyakorlásától. E program az „aktív korú szociális
segélyezettek” (magyarán: a tartós munkanélküliek) körét életviteli
szempontok szerint kettéosztotta, az egyik csoport esetében továbbra is
jogosnak látja a közpénzek segély formájában történő odaítélését, a
másik csoportot azonban munkakerülőnek tekinti, és hatósági
foglalkoztatási kényszer alá helyezi. Nem vitás, hogy az életviteli
szempontok burkoltan ugyan, de a roma szegények elkülönítésére
szolgálnak. A politikai cél pedig nem más, mint hogy a
mélyszegénységben élő cigányság helyzetének kezelésére hivatott
szociálpolitika szervezetileg és eljárásrendileg is elkülönüljön a
többségi szegények támogatási rendszerétől. Árulkodó jel, hogy a
rászorultság fogalma teljesen eltűnt ebből a törvényből. A misszió
immár nem a szegénység legalább alapszintű mérséklése, hanem az
érintett – roma – szegények lelki alkatának és életvitelének célirányos
megváltoztatása, az „átnevelés” és a munkára való (vissza)szoktatás,
illetve, a hatósági előírások megszegése esetén, a létfeltételek
megvonásával való fenyegetőzés. A joganyagban „munkavégzésre
kötelezésről”, „rendelkezésre állásról”, „igazoltan elfogadott”
távollétről, világosan kinyilvánítandó „együttműködési készségről”
olvashatunk.
|
|
Bővebben...
|
|
|
Fenntarthatóság és szolidaritás |
|
2010. 01. 15. 12:19 |
|
Fenntartható fejlődés? Fenntartható
társadalom? Szociális és közösségi fenntarthatóság?
Környezeti fenntarthatóság és szociális biztonság?
A Társadalmi
Összetartozásért Alapítvány, a
Tér/Tár Műhely Egyesület és a Magyar Szegénységellenes Hálózat
közös gondolkodásra hívja azokat a szociális szakembereket és
aktivistákat, akiket a fenntarthatóság környezeti és társadalmi
dimenziói, összefüggései érdekelnek.
|
|
Bővebben...
|
|
|
A lakosságnak csak 5 százaléka érdeklődik a zöldenergia iránt |
|
2010. 01. 15. 09:59 |
|
A
lakosság csupán 5 százaléka érdeklődik az alternatív energiaforrások
iránt, míg a háztartások közel egyharmadában évek óta nem változott az
energia felhasználásával kapcsolatos hozzáállás – derül ki egy, a
Forsense és az Energiainfo.hu által közösen készített felmérésből. forrás:www.forsense.hu
|
|
Bővebben...
|
|
|
További adalékok arról, mekkora az információs hiány a szociális ágazati igazgatásban |
|
2010. 01. 13. 08:07 |
|
Nyírkáta után Nyírbogát is felkerült a segélyt nem jogszerűen és teljes körűen fizető települések listájára. Ennyiről szólnak a sajtóhírek. De aki valaha dolgozott a szociális szektorban, az tudja: ez csak a jéghegy csúcsa.Nyilvánvaló és egyszerű módszert alkalmaz a közigazgatás évtizedek óta: az ügyintéző, jegyző kedvesen vagy nem túl kedvesen tájékoztatja az érdeklődőket, hogy úgysem lennének jogosultak, és máris nyoma sincs a segély igénylésének. Ennek már csak továbbfejlesztett változata, amikor a megítélt segélyt sem fizetik ki. Legújabb sajtóhír a témában: http://www.estihirlap.hu/kisebbseg/13555-egyre-tobb-falurol-derul-ki-hogy-visszatartja-a-segelyt
|
|
|
Megtörtént, ami csak idő kérdése volt... |
|
2010. 01. 11. 10:15 |
|
Bármennyire megdöbbentő ez a kijelentés: nem meglepő, ami történt. Innen már csak idő kérdése, hogy bármely "bátor" önkormányzat kövesse a példákat, és teljesen felfüggessze a segélyek kifizetését. Ami igazán hátborzongató, az az, hogy a monoki előzmények után, aminek során még "csak" korlátozta, szűkített felhasználási feltételekhez kötötte egy önkormányzat a segélyezést, a szociális tárcát mégis felkészületlenül érte a "logikus" folytatás. Azaz: hogy Nyírkátán már szinte egyáltalán nem fizetnek segélyeket.
Segélyek helyett a Baptista Szeretetszolgálat adományai látják el alapvető élelmiszerekkel a település lakóit.
|
|
Bővebben...
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>
|
| Találatok 19 - 24 / 38 |